Kapcsolattartás a Vaultok és a Wastelandban kiküldött emberek között soha nem volt egyszerűbb, mint most. Chat, ez a jelszó. Az őskorban mindenki ment fel a különböző webes Chat-elős portálokra és nekilátott kiadni magát mindenfélének, ismerkedni olyanokkal, akik teljesen idegenek, mindenfélét mondanak magukról és a végén kiderül, hogy beugrattak, megvezettek, hogy szórakoztassák önmagukat. Ez lényegében sokat változott a közösségi oldalak megjelenésével, hiszen itt a chat, mint fogalom az ismerősökkel való kapcsolattartásra koncentrálódik. A gépekre telepíthető programok, mint a Skype vagy az ICQ és társai is már ezt az irány képviselik. Valahol azért hozzátenném, hogy kihalófélben van a Chat, mint kapcsolattartás, egyre lustábbak vagyunk írni és mindenféle rövidítéseket használunk (ez a Chat aranykorában tűnt fel és terjedt el), külön szótár kell már 1-1 sor értelmezéséhez. A trend a video beszélgetés irányába megy el mostanság, lásd. Skype a TV-n, a telefonon, a gépen, a mindenhol ahova fel lehet tenni (és ahonnan a Microsoft el tud vinni egy halom adatot).
Erre is hatással volt a Snowden ügy, sokan már a Chat szerverekben sem bíznak, így inkább titkosított levelekkel próbálják megoldani a fontosabb párbeszédeket (nem a levél, hanem a benne levő üzenet lesz titkos, pl.: saját titkosító / visszafejtő alkalmazással, ha mindkettő fél megkapja az alkalmazást és a kulcsot, akkor a szöveg benne visszafejthető és a válasz kódolható.
Létezik itt is megoldás, ilyen a hack.chat ami egy saját session-t biztosít és azok léphetnek be akiknek elküldjük az aktuális session nevét. Android app is van hozzá, tehát mobil irányból is megközelíthető. Nem mondom, hogy itt ildomos kiadni személyes adatot, de lehet úgy kapcsolatot tartani, hogy az anonim lehessen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése